Deutsch a hollandügyről: "sz.pjuk le azt, aki sértegeti a magyarokat?"
Deutsch Tamás is elmondta a véleményét a ma kipattant hollandügyről.
Deutsch Tamás is elmondta a véleményét a ma kipattant hollandügyről.
Az EP-képviselő örül annak, hogy az amerikai hadsereg eltanácsolja transznemű katonáit.
A fideszes politikus 2010 óta irányítja a budapesti klubot, ma további öt évre elnöknek választották.
Összeesküvés-elmélet, hogy Magyarországon csak az lehet gazdag, aki lopott – mondta a fideszes EP-képviselő Mészáros Lőrinc gazdagodásáról. A gyászos PISA-eredmények magyarázata szerinte, hogy a 2015-ös felmérésben részt vevő diákok "mindegyike" hosszabb időt járt iskolába 2010 előtt, mint utána. Beszélt még a gyűlölködő Sorosról, a széplelkű Áder Jánosról és a csodaváró magyar ellenzékről is.
Évek óta keres támogatót a régi fotókat digitalizáló, közzétevő Fortepan, hiába. Deutsch Tamásnál is próbálkoztak, de a Digitális Jólét Program vezetője még csak válaszra sem méltatta őket.
Kedden tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek elnöki posztjára az eddigi elnök Borkai Zsolton kívül a korábbi főtitkár Szabó Bence, és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója is pályázott. Az első körben nem született döntés, a másodikban Kulcsár Krisztián győzött. A közgyűlés előtt Quaestor-károsultak tüntettek, a MOB-elnök és győri polgármester Borkai ugyanis Quaestor-kötvényben tartotta Győr városának pénzét.
Deutsch Tamás elsütötte az eddigi legfárasztóbb szóviccet Soros Györggyel és a CEU-val kapcsolatban.
Továbbra is sikertelen a kormány digitális rezsicsökkentési kísérlete: az észrevétlen áfacsökkentés után a sokadszorra módosított időpontban sem indult el a fapados netszolgáltatás. Miért nem?
A kormány még a nyár előtt elfogadhatja a Digitális Jóléti Programot, ami újabb 15 százalékkal csökkentheti az internetezés költségeit - legalábbis ezt mondta Deutsch Tamás.
Deutsch Tamás is elmondta a véleményét az olimpiarendezés esélyeiről. Szerinte az, hogy a magyar fővárosban ötkarikás játékok legyenek, "a jóakaratú magyar emberek lelkesítő közös álma".
A politikus nem hagyta szó nélkül a rendező magyar közéletet bíráló megjegyzéseit.
Komoly eredmény Antonio Tajani európai parlamenti elnökké választása, a politikus közismerten magyarbarát – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője a Magyar Hírlapnak.
Deutsch Tamás a Borkai Zsolt elnöknek írt levelében jelentette be, hogy lemond az olimpiai bizottság alelnökségéről. Azzal indokolta a lépést, hogy a novemberben átírt sporttörvény értelmében már nincsenek feladatai a MOB-ban a fogyatékosok sportját illetően – ezeket a továbbiakban a paralimpiai bizottság alelnökeként fogja ellátni. Deutsch a levélben kritizálta a MOB alapszabály-módosításának friss tervezetét is.
Eddig legfeljebb egy sportévkönyv volt az év végi meglepetés a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőségében, idén viszont szétosztották maguk közt az egyik szponzortól származó tévéket – tudta meg a hvg.hu. A 102 centis készülékből a felügyelőbizottsági tagoknak is jutott. Volt, aki kérdésünkre azonnal rászorulóknak ajánlotta fel a tévét, de például Deutsch Tamás az étteremben uralkodó "zsivajtól" nem is hallotta, mit kap. Más az állította, csak "műszaki tesztelésre" kapták az okostévét.
Papíron a 16-74 éves korosztály internetet eddig nem használó, nagyjából kétszázezres csoportjának szólnak, a valóságban azonban gyakorlatilag bárki igénybe veheti azokat kedvezményes vezetékes és mobil internetcsomagokat, amelyeket a kormány Digitális Jólét Alapcsomag programjának keretében értékesítenek a szolgáltatók. De legalább Brüsszel nem morcizik.
A belügyekbe való beavatkozás korlátlanul alkalmazható és visszautasítható vád. Ugyanazok alkalmazzák, akik visszautasítják. Néhány példa a rengeteg közül.
A fideszes EP képviselő szerint Soros világossá tette: minden tőle telhető antidemokratikus lépést kész megtenni a kabinet vereségéért.
A klubelnök szerint szégyen, hogy a focicsapat kiesett az NB I.-ből.
A Digitális jólét alapcsomagot eredetileg január 1-től vezették volna be, de most kiderült, csak márciustól netezhetnek nagyon kedvezményes áron azok, akinek az elmúlt évben nem volt net-előfizetésük.